Hattyúdal

x

x

Én voltam a fény,
Te bájos árnyék:
ügyetlen álom,
ügyetlen játék.

Én voltam a szép,
Te buta kontúr:
ha szidják isten,
ha dicsérik Úr.

Én voltam bánat,
összefirkált fal:
szerelem helyett
sírás, hattyúdal.

Én voltam a fény,
Te bájos árnyék:
ügyetlen álom,
ügyetlen játék.

Képek


A nyugalom megzavarására alkalmas felnőtt tartalmak rejtőznek az avatárok alatt. Ezek a vers hangulatához igazodó, fülledten erotikus, helyenként pornográf, de többnyire érdekes fotók vagy fotómontázsok.

Csak akkor kattints a képre, ha már elmúltál 18 éves és nem riaszt az esetlegesen bizarr látvány!

Visszatekintés

Pár szó a vers keletkezéséről.


Gondolom az olvasóim is rájöttek: egy percig sem koptattam feleslegesen a ceruzát. Egy aprócska gondolat pár sorral kiegészítve pikk-pakk és máris kész a vers. Az is kiderülhetett, hogy bár deklaráltan a női egyenjogúság híve vagyok, a gyengébb nem szellemi és más emberi képességeit - például hűség - nem tartottam különösebben sokra. Utólag mindig kiderítettem, hogy különleges fényemet az utánfutóim próbálták beárnyékolni, ezért kifejezetten jó, hogy leakadtak rólam.

Még ettől is nagyobb művészet, hogy a vers szellemiségét olyan pornográf képekkel próbálom bemutatni, amiknek látszólag semmi közük a vershez. Mondom látszólag, hiszen az Összefirkált fal 1-2 például bemutatja milyen rafináltan álcázták magukat a fényszopó fényvámpírok.


Készült a Webnode segítségével Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Tetszik ez a weboldal? A sajátod már ma élesben futhat. Írd le az ötletedet, és az AI elkészíti az első vázlatot. Kódolás nélkül, ingyenes indítással.